A nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta az utolsó körben támogatásra felterjesztett pályázatokat is, ezzel a benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozása lezárult. További döntéshozatal már csak legfeljebb néhány száz esetben várható (pl. kifogással érintett pályázók) 2016 első hónapjaiban. A pályázók elektronikus formában, a pályázati portálon keresztül kézhez kapták a Támogatói Okirataikat, így minden feltétel adott a kedvezményes vásárlásokhoz.
A pályázatkezelő tájékoztatása szerint a támogatásban részesültek több mint kétharmada, mintegy 35 ezer pályázó már meg is vette új, energia-hatékony mosógépét. A vásárlások közel fele az adventi időszakban történt a regisztrált kereskedőknél.
A közel 15 milliárd forint keretösszegű Otthon Melege Programnak köszönhetően több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javul - összegez az NFM.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem