Hétfőn reggel még nagyrészt erősen felhős idő lesz a jellemző, majd több órára kisüt a nap. Elsősorban a kora délutáni órákig elszórtan lehet eső, zápor, nagyobb eséllyel a délnyugati és az északkeleti megyékben. Sokfelé megélénkül, főleg az ország északi felén helyenként megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 4-10, napközben 14-19 Celsius-fok lesz - írja az OMSZ.
Kedden sok napsütés várható, csapadék nélkül. Az Észak-Dunántúlon megerősödik a szél. Hajnalban jellemzően 0 és 6 fok között alakul a hőmérséklet, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken, főleg az északkeleti megyékben néhol gyenge fagy is előfordulhat. Délután 17-23 fok várható.
Kapcsolódó
Szerdán napközben is napsütéses idő várható. Estétől az érkező hidegfront mentén egyre többfelé fordulhat elő záporeső, esetleg zivatar. Több helyen megerősödhet a szél. A minimumhőmérséklet 2-10 fok között valószínű. A nappali maximumok 18-23 fok között alakulnak.
Csütörtökön hajnalban, reggel keleten még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd ott is megszűnik a csapadék. Sokfelé élénk, az ország északi felében helyenként erős lehet a szél. A hajnali 4-10 fokról 16-21 fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Pénteken napközben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. A délnyugat felől felvonuló csapadékzónából többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-12, a legmagasabb hőmérséklet 15-21 fok között alakul.
Szombaton napos idő várható, csapadék nélkül. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 4-9, a délutáni órákban 15-20 fok lesz a jellemző.
Vasárnap sem várható csapadék. Helyenként megélénkül a légmozgás. A leghidegebb órákban 2-7 fok lesz. Napközben 17-22 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
Legolvasottabb

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Elesett az M7-es

Újabb hétvégi rémálom a Balatonnál: szinte minden megtörtént, ami rosszul sülhet el

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet

"Az ott füst? Nem, szúnyogfelhő" - 30 éve nem volt ekkora rajzás a Balatonnál

Hosszabb menetidőre lehet számítani a dél-balatoni vasútvonalon

Megvan a fekete doboz, kiderül az utolsó 30 másodperc titka

Két hőlégballon zuhant le az erős szél miatt

Meglepő település lett a Balaton-szépségverseny győztese
