A BKIK egy évvel ezelőtt indított speciális tanácsadását több mint száz budapesti vállalat vette igénybe eddig, elsősorban kereskedelmi cégek, vendéglátóhelyek, feldolgozóipari cégek, szociális intézmények, központi adminisztráció szervezetei is érdeklődnek a témában.
Akár 60-70 ezer potenciális munkavállalót is érinthet a rehabilitációs foglalkoztatás, a cégvezetők azonban gyakran azt gondolják, nincs a vállalkozásukban megfelelő munkakör, amelyet megváltozott munkaképességű dolgozókkal tölthetnének be – értékelte a fővárosi köztestület.
Tapasztalatok alapján jellemzően a nagyobb, minimum 50 főt foglalkoztató szervezetek azok, amelyek szívesen vágnának bele a rehabilitációs foglalkoztatásba, ezzel nemcsak a munkaerő-problémákat hidalhatják át, de anyagilag is jól járhatnak.
Adókedvezmény jár a munkáltatónak
A speciális igényekkel rendelkező munkavállalók foglalkoztatásával járó többletkiadásokat a magyar állam adókedvezmény formájában kompenzálja, ami a nagyobb vállalatoknál több 10 millió forintot is jelenthet, de kisebb cégeknél is milliós nagyságrendű tétel lehet.
A BKIK is részt vesz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásban. Tavaly óta három megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak, a rehabilitációs járulékból kapott kedvezményt teljes egészében az érintettek munkabérére fordítják.
Nagy Elek, a BKIK elnöke fontosnak nevezte a megváltozott munkaképességű dolgozók elhelyezkedésének segítését az erre nyitott vállalatoknál. „Az ilyen típusú foglalkoztatásnak nemcsak a szociális hatása óriási, de a vállalatok számára is kihagyhatatlan előnyökkel jár” – tette hozzá a BKIK elnöke.
Strukturális munkanélküliség nehezíti Orbán Viktor céljainak elérését
Strukturális munkanélküliség áll fenn a munkaerőpiacon, az emberi erőforrás kifogyóban van az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint. Magyarország elkerülheti a tényleges recessziót, ám a gazdasági növekedés még várat magára. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás