November utolsó péntekje – az észak-amerikai kultúra hálaadás-ünnepét, vagyis az őszi betakarítás végeztével a termés rituális megköszönését követő nap – már csaknem száz éve számít a tengerentúlon a karácsonyi ajándékszezon kezdetének. Bár az elnevezés csak néhány éve terjedt el Magyarországra, az adventi (ezüst- és aranyvasárnapi) leárazásoknak itthon is nagy hagyományai vannak.
Kapcsolódó
A Gazdasági Versenyhivatal animáció-sorozattal mutatta be közösségi oldalán a fogyasztók számára a lényeges tudnivalókat, valamint oktatóvideóban segítette a kereskedőket az akciótartásra vonatkozó jogszabályi előírások megértésében és betartásában.
A jogszerű kereskedés és a fogyasztói tudatosság támogatása mellett a GVH változatlanul figyeli a piaci jelzéseket is, hogy közbeavatkozhasson a versenyt torzító jogsértések esetén. Az elmúlt néhány év során a magyar versenyhatóság több népszerű webáruház akciótartási gyakorlatát is jogsértőnek találta, összességében milliárdos nagyságrendű bírságokat kiszabva rájuk. A kereskedői gyakorlatokkal kapcsolatban továbbra is bárki élhet jelzéssel a Versenyhivatal felé a hatáskörébe tartozó ügyekben, vagyis azokban, amelyek érdemben érinthetik a piaci versenyt. A fogyasztók a GVH honlapján találhatnak részletes információt arról, hogy mikor érdemes a versenyhatósághoz fordulniuk, és milyen típusú vásárlói panaszokban tud más szerv segíteni számunkra.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló