"A sajtóból értesültünk arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának két, ellenzéki pártot (LMP és MSZP) képviselő tagja tárgyalást kezdeményezett a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon tárgyaló delegációjával" - kezdi levelét Járai Zsigmond.
A jegybank jelenlegi felügyelő bizottságának tagjait 2010 novemberében választotta meg az Országgyűlés. Az MSZP javaslatára lett FB-tag Katona Tamás egyetemi tanár, a Pénzügyminisztérium korábbi (2009-2010) államtitkára, míg az LMP delegáltja Róna Péter egyetemi oktató volt.
A jegybank felügyelő bizottságának elnöke levelében arról tájékoztatja Irina Ivaschenkót, hogy a felügyelő bizottság álláspontját ők nem képviselhetik, a tárgyaláson elhangzottak csak magánvéleménynek tekinthetők.
"A hatályos törvények értelmében a felügyelő bizottság hatáskörébe nem tartozik az MNB alapfeladatainak vizsgálata, valamint az alapfeladatok végrehajtásának mérlegre gyakorolt hatása. Ugyanígy nem hatásköre az MNB-t érintő jogszabályváltozások véleményezése" - vélekedik Járai.
Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap delegációi július 17. és július 25. között tartózkodnak Budapesten, hogy előkészítsék az új hitelkeretről szóló megállapodást. Az Index szerint az IMF több minisztériumban, így a nemzetgazdasági mellett az erőforrásminisztériumban is tárgyal majd a héten, de egyeztetnek a költségvetési tanács, a pénzügyi felügyelet, a bankszövetség vezetőivel és szakértőivel, találkoznak Tarlós István főpolgármesterrel, valamint bankok képviselőivel. Róna Péterrel a küldöttség kedden délután találkozott az MNB-ben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra