A Valutaalap az őszi közgyűlés idejére időzített kiadványában úgy látja, hogy napjainkban változó kihívásokkal kell szembenéznie a világgazdaságnak, melyek közül a kereskedelmi viták elmélyülése, valamint a geo- és egyes belpolitikai fejlemények rejthetnek leginkább kockázatokat. Ebből adódóan a világgazdaság egészére vonatkozó növekedési kilátásokat több mint 0,1 százalékponttal rontotta a szervezet, de a korábbiaknál ugyancsak visszafogottabb bővülést jelez előre Németország, valamint az euróövezet és az Európai Unió közép-kelet-európai országaira nézve is.
Magyarország esetén viszont számottevően javított a korábbi előrejelzésén. A Valutaalap az elmúlt négy évben évente kétszer megjelenő kiadványában rendre, összesen hat alkalommal módosította felfelé a Magyarországra vonatkozó várakozását, miként a többi nemzetközi szervezet (például az Európai Unió és az OECD) is javította hazánkra nézve a növekedési prognózisát - fogalmazott a tárca.
A magyar gazdaság a második negyedévben 4,9 százalékkal, az első félévben pedig 4,7 százalékkal, az uniós átlagot több mint kétszeres mértékben meghaladva bővült. Ezek alapján szinte biztosan teljesíthető a 2018 egészére várt négy százalék feletti gazdasági növekedés, mindez az államháztartás stabilitásának megőrzése és az államadósság arányának további csökkentése mellett valósulhat meg.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz