Éjszaka a nyugati, délnyugati megyéket leszámítva már jellemzően derült lesz az ég. A szélvédett tájakon foltokban köd képződhet, amely péntek reggel gyorsan megszűnik. Ezt követően délelőtt alapvetően derült, napos idő várható. Délután azonban az ország délnyugati, nyugati részein erősebben megnövekszik a felhőzet, és ott helyenként zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Néhol napközben megélénkülhet a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 6-12 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 23-26 fok között alakul.
Szombaton a rövid napos időszakok mellett, több helyen valószínű záporeső, helyenként zivatar is. A változó irányú szél mérsékelt marad, de zivatart átmeneti szélerősödés kísérheti. A minimumhőmérséklet 11-16, a maximumhőmérséklet 22-27 fok között valószínű.
Vasárnap több órára kisüt a nap, de ismét több helyen lehet záporeső, főként keleten zivatar. Többfelé megerősödik majd a szél is. A leghidegebb órákban 11-16 fok lehet. Nappal 18-23 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
Legolvasottabb
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Revolut-ügyfelek figyelem: jön a magyar bankszámla
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Nagy bejelentést tett a Lidl: több ezer embernek adhatnak munkát
Szijjártó Péter: A választás után döntenének az orosz kőolaj betiltásáról
Feszült helyzet: Irán Mexikóba vinné világbajnoki meccseit
Ezért jutott át két tanker a Hormuzi-szoroson
Senki sem gondol bele, mi minden tűnhet el az életünkből, ha lezárul a Hormuzi-szoros