Eddig bizonyítható módon 4 budapesti szállodából távozott fizetés nélkül egy csaló pár, a kár a Szallas.hu eddigi felmérése alapján egy-egy szálláshely esetében több százezer forint, összesen pedig meghaladja a 3 millió forintot. Volt olyan is, ahová végül az érvényes előfoglalás ellenére nem mentek el, illetve teltház miatt is kaptak már elutasítást. A pár férfi tagja ellen egyébként már egy másik ügyben is nyomozást folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda, különösen nagy értékben elkövetett csalással kapcsolatban - közölte a portál.
Május vége óta több budapesti szállodában is megfordult, majd fizetés nélkül távozott egy csaló pár. A szállodák Bonnie és Clyde-jai - ahogyan a közlemény aposztrofálja őket - a legutolsó foglalást július 30-án intézték, így várható, hogy további szálláshelyeken is felbukkannak.
Az átverés eddig minden esetben hasonló forgatókönyv szerint zajlott. "A férfi és a nő szobát foglal, majd az ott-tartózkodásuk alatt akár többször is meghosszabbítják pihenésüket, végül tekintélyes fogyasztást követően fizetés nélkül távoznak. A férfi mindig Török Szabolcsként jelentkezik be, míg a nő több különböző álnevet is megadott már a regisztráció során. A szálláshely elhagyásakor egy egyébként létező, Harrys Global nevű cégre hivatkoznak, mely a hátrahagyott számlát rendezni fogja" - mondta Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.
"Az esetről az egyik szállodától hozzánk beérkező fizetési felszólítás kapcsán szereztünk tudomást. Török Szabolcsot korábban egy honlap elkészítésével bíztuk meg, de azt a felvett előleg ellenére nem szállította le, így mindkét ügyben feljelentést tettünk. Azt is megtudtuk, hogy az illető ellen már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik egy harmadik ügyben, mely különösen nagy értékben elkövetett csalással kapcsolatos" - mondta Nagy Tibor, a Harrys Global hazai képviseletének ügyvezetője.
A közlemény szerint a Szallas.hu már tájékoztatta szállásadó partnereit az esetről, hogy elkerülhessék az újabb átverést, illetve a rendőrséggel együttműködve nyakon csíphessék a párost. Ezt ugyanakkor megnehezítheti, ha a csalók is olvassák a híreket és új trükköt találnak ki.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol