Csütörtökre virradó éjszaka átmenetileg északon is csökken a felhőzet, de kisebb záporeső még lehet. Hajnaltájt délnyugat felől ismét növekedni kezd a felhőtakaró. Nagy területen párássá válik a levegő, helyenként köd is képződhet.
Csütörtökön tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, de kezdetben északkeleten lehet még némi napsütés. Délelőttől délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, sőt a délután második felében délen esetleg zivatar is kialakulhat. Éjszakára mindenütt mérséklődik a légmozgás, csütörtökön időnként megélénkül az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön északnyugaton, nyugaton 10 és 13, míg másutt 14 és 18 fok között alakul, de délkeleten akár 20 fok is lehet.
Kapcsolódó
Pénteken gyengén és erősen felhős területekre, illetve időszakokra is számítani lehet. Kezdetben több helyen, majd főleg északon szórványosan előfordul eső, zápor. A Dunától keletre néhol zivatar is kialakulhat. Főleg hajnalban, reggel több helyen valószínű párásság, köd, rétegfelhőzet is. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható, de északkeleten 17, 18 fokot is mérhetnek - írják a meteorológusok.
Szombaton általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, de napos körzetek, illetve időszakok is várhatók. Szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 8, a maximum-hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban