Ciara a múlt hét elején végigvonult Európán nyugat-keleti irányban, és frontrendszere gyorsan áthaladt még a Kárpát-medencén is. Dennis azonban inkább a Brit-szigetek felett tombolt az elmúlt napokban, középpontja pedig mostanra több kisebb örvényre bomlott szét Izland és Skandinávia felett. Frontrendszere még csak most sodródik a Közép-Európa irányába, várhatóan keddre virradó éjjel érkezik hozzánk, már-már a végletekig legyengült formában.
Bár maga a frontrendszer gyenge, mégis több ezer kilométer hosszan, szinte vasfüggönyként választ el egymástól két igen eltérő fizikai állapotú légtömeget: a sarkvidékit és a szubtrópusit - írják a meteorológusok.
Kapcsolódó
Hazánkban kedden cserél helyet a két légtömeg, amit a front elválaszt, és több napon keresztül sarkvidéki eredetű levegő érkezik hozzánk. Mivel azonban hosszú utat tesz meg óceánfelszín felett, és (észak)nyugatról áramlik térségünkbe, fagyos fordulatról szó sincs. Mindössze a rekordostromló enyheség helyett hűvösebb napok következnek.
Egy hét múlva körülbelül ugyanez a forgatókönyv látszik megvalósulni a mostani előrejelzések szerint.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban