Szerdára virradó éjszaka általában változó mennyiségű felhőzetre számíthatunk, majd hajnalra a nyugati és középső tájakon megvastagszik a felhőzet. Főként északkeleten foltokban köd is képződhet. A hajnali órákban délnyugaton már eleredhet az eső. Néhol megélénkül a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között alakul.
Szerdán fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és délnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső, de eleinte keleten, északkeleten még szűrt napsütés is lehet, ott a csapadék csak délután, este várható. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
Csütörtök az ország egy részén dél felől felszakadozik, csökken a felhőzet, másutt - nagyobb eséllyel északnyugaton - erősen felhős vagy borult marad az ég, majd estefelé keleten ismét egyre több felhő valószínű. Reggel még több helyen lehet kisebb eső, majd a csapadék észak felé húzódik, miközben arrafelé is egyre kisebb területre zsugorodik, aztán estefelé keleten, északkeleten szórványosan ismét eleredhet az eső. A déli, délkeleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható - írják a meteorológusok.
Pénteken nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk, délnyugaton valószínű több-kevesebb napsütés. Az ország északkeleti felén szórványosan, másutt helyenként várható kisebb eső, zápor. A délkeleti, keleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna