Délután intenzív lesz a gomolyfelhő-képződés, de a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Több helyen - délnyugaton kisebb eséllyel - alakulhat ki zápor, hózápor, esetleg zivatar. Estefelé megszűnik a csapadék, a felhőzet is jelentősen csökken, és éjszaka többnyire derült lesz fölöttünk az ég - írják a meteorológusok.
Hajnalra főleg az északkeleti országrészben párássá válik a levegő, köd is képződhet. Pénteken általában napos, csapadékmentes idő várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, záporok, illetve zivatarok környezetében néhol viharossá is fokozódhat, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás. Holnap délnyugatira fordul a szél és ismét többfelé megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a fagyzugokban néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 11 és 18 fok között alakul, a nyugati megyékben lesz a melegebb idő.
A folytatásban lassan melegszik az idő, de jelentősebb csapadék a jövő hét elejéig nem valószínű, vasárnap és hétfőn is csak elszórtan lehet kisebb eső, zápor.
Vasárnaptól országszerte megszűnnek az éjszakai fagyok. A legmelegebb órák hőmérséklete már szombaton is eléri a 15-20 fokot, és hétfőig, keleten keddig tovább melegszik az idő. A jelenlegi számítások szerint kedden hajnalban éri el térségünket délnyugati irányból az a frontrendszer, ami több fokos lehűlést, ugyanakkor jelentősebb csapadékot is hozhat.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Berobbant a nemesfém-őrület: soha nem volt még ilyen drága az ezüst
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma