Éjszaka nagy területen képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek kiterjedése holnap napközben ugyan csökken, de a napsütés ereje ilyenkor már nem olyan erős, illetve a szél is mérséklet marad, így lesz, ahol tartósan borongós lesz az idő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Szombat délután általában kevés lesz a felhő, Borsodban, az Alföld északkeleti részén viszont borult, párás idő várható. Éjszaka sokfelé képződik köd, terjeszkedik a rétegfelhőzet, amely vasárnap napközben újra visszahúzódik, javulnak a látási viszonyok.
Vasárnap leginkább északon maradhat tartósan borult az ég. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb ködszitálás fordulhat elő. Az északnyugati szél déliesre fordul, és időnként megélénkül.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 8, 13, a tartósan borult helyeken 4, 7 fok között valószínű.
A Kelet-európai-síkság felett ciklon helyezkedik el, amelynek melegfrontja a Fekete-tenger felé, hidegfrontja a Balti-tenger irányába húzódik. Ennek hatására arrafelé általában erősen felhős vagy borult az ég, és sokfelé esik az eső, a keleti és északi részeken havazik. A csapadék mennyisége általában 10 mm alatt marad. Ugyancsak sok helyen felhős, csapadékos az idő Skóciában, illetve a Skandináv-hegységben, de itt több helyen 20-40 mm esik.
A magasabban fekvő helyeken és Észak-Skandináviában hó, másutt eső a jellemző. Az Alpoktól nyugatra anticiklon terül el, amely Nyugat-Európa, Olaszország időjárására van hatással. Száraz a levegő, csapadék csak elvétve fordul elő, éjjel sokfelé képződik köd. A Kárpát-medence ennek peremén helyezkedik el, vasárnap estig annyi változás lesz, hogy mindenütt mérséklődik a szél, és nagyobb eséllyel marad nappal is borult, párás, néhol ködös az idő.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt