Délután a Dunántúlon számíthatunk hosszabb-rövidebb napsütésre. Délelőtt inkább a nyugati megyékben néhol, a déli, kora délutáni órákban elsősorban a középső országrészben, késő délutántól, estétől már a Tiszántúlon is előfordul szórványosan kisebb eső, zápor, ugyanakkor nyugat felől fokozatosan szűnik a csapadék – idézi a szolgálat előrejelzését az MTI.
Szombaton a délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül. Vasárnap a déli szelet több helyen erős, a Kisalföldön néhol időnként viharos lökések is kísérhetik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 15 és 21 fok között alakul.
Dél-Olaszországtól a Balkánon át a Kelet-európai-síkságig anticiklon helyezkedik el, amelynek területén kissé felhős vagy derült az ég, csapadék sem fordul elő, de mivel hideg légtömeg található e térség felett, a nappali felmelegedés csak mérsékelt.
A Botteni-öböl felett ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Baltikumon, a Németalföldön és Dél-Anglián át az Atlanti-óceánig húzódik. A front mentén erősen felhős az ég, többfelé esik az eső, a legészakibb területeken havazik. A front előtt déli, délnyugati áramlással meleg, változó nedvességtartalmú légtömeg érkezik a szárazföld belseje fölé, amely vasárnap estig a Kárpát-medence időjárására is hatással lesz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

Kövér László büntetőfeljelentést tett Polt Péternél

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet
