A kis hentesüzletek számára rövid távon a túlélést segítheti az állami támogatás, miszerint üzletenként 1 és 3 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a falusi kisboltok, de ez tartós megoldást nem jelent – jelentette ki a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke.
Éder Tamás arról is beszélt az InfoRádióban, hogy az utóbbi időszakban csökkent Magyarországon a húsfogyasztás. Elmondta, hogy az elmúlt években a diszkontláncok elterjedésével csökkent a kis hentesüzletek piaci részesedése, ezen túl az ő életüket jobban megnehezítették az olyan intézkedések, mint például az ársapka.
Érzékelünk az elmúlt időszakban a fogyasztók részéről némi keresletcsökkenést is a húsok iránt, ami nyilván megjelenik a hentesek forgalmában is. Összességében azt gondoljuk, hogy valóban rendkívül nehéz helyzetben vannak
– mondta az elnök.
Annyit tudni egyelőre, hogy a kis hentesek nagyjából hárommilliós támogatásban bízhatnak. Nagy István agrárminiszter arról számolt be, hogy az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek.
A tárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár hárommillió forint támogatásban.
Éder Tamás szerint ez a túléléshez elég lehet, aztán abban lehet bízni, hogy valamennyire konszolidálódik a helyzet, és javul a piaci környezet, de tartós megoldást ez nem jelent.
Az elmúlt másfél év évet rendkívül zivataros időként jellemezte az elnök a húsipari vállalatok számára: a legfontosabb alapanyagok nagyon megdrágultak, az élősertés ára egy év alatt 70-80 százalékkal nőtt, a munkabérek mellett az energiaárak is megugrottak – sorolta a nehézségeket Éder Tamás, hozzátéve, hogy épp ez a három a legfontosabb tényező a szektorban, és ezeknek a költségeknek a fogyasztói árakba történő beépítése nehéz folyamat.
Az elnök kiegyensúlyozottabb évet remél, igaz, az európai és magyar húskereslet csökkenésére számít.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban