Az amerikai elnök már korábban is megadta a telefonszámát több politikustársának, például Justin Trudeau kanadai kormányfőnek és Enrique Pena Nieto mexikói elnöknek. Eddig csak Trudeau használta a számot.
Trump a hírek szerint a múlt héten Emmanuel Macron francia államfővel cserélt telefonszámot, s arra biztatta, hogy nyugodtan hívja csak fel, ha szükségét érzi. Egyébként Macron szintén megadta közvetlen számát Trumpnak - írta az MTI.
Kapcsolódó
Az amerikai televíziók meg nem nevezett forrásokra hivatkozva számoltak be a diplomáciai protokolltól szokatlan és biztonsági kockázatokat is rejtő elnöki gesztusról. Egyúttal szakértőket is megszólaltattak, akik valamennyien azt hangsúlyozták: a vezetők közötti telefonbeszélgetéseket a munkatársaik hosszasan szoktak előkészíteni, a beszélgetések szuperbiztonságos telefonvonalakon zajlanak, például a Fehér Ház Ovális Irodájából, vagy az elnöki limuzinból.
Donald Trump mobiltelefonja annak ellenére sem teljesen biztonságos, hogy a kormányzat bocsátotta a rendelkezésére, és a titkosszolgálat előzetesen mindent megtett, hogy viszonylag biztonságos legyen a vonal.
Még szövetséges kormányok között is előfordul egymás lehallgatása. Barack Obama elnöksége idején az amerikaiak lehallgatták Angela Merkel német kancellár telefonját, s 2013-ban Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt tanácsadója és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt munkatársa nyilvánosságra is hozta a lehallgatás tényét.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter