Januártól egy egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát. Ez jelenleg nyolcezer forint. A Népszava információi szerint a kormányzat nem vár a szabályok betartatásával és az ellenőrzéssel: januártól már el is kezdné a "vadászatot" a hálapénz-tilalmat megszegőkre.
A napilap sajtómunkásai Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályát is megkérdezték, mikortól és milyen formában működik ez az ellenőrzés, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.
- Nehéz elképzelni, hogyan fogják felderíteni a hálapénz elfogadását a kórházban, tekintve, hogy ez jellemzően szűk körben történik, ahol mások nincsenek jelen - mondta Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért magánszféraprojekt-vezetője. Szerinte az orvosok esetleges megfigyelése - például egyes helyiségek bekamerázásával - súlyos adatvédelmi kérdéseket vet fel.
Ugyanakkor a hálapénzt elfogadó orvosok leleplezhetők adóhatósági eszközökkel, ha például felderítik, hogy a hivatalos jövedelmüknél magasabb színvonalú az életvitelük, de akár betegek bejelentése alapján is van mód lebukásra. A kórházi, rendelői munka során viszont nehezen képzelhető el az orvosokkal szembeni tömeges nyomozati munka, és az őket lebuktató akciók sora.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)