A szakpolitika a háttérbe kerül a nagypolitikához képest, legfeljebb a legsúlyosabban elnagyolt döntések következményeit próbálhatja tompítani az apparátus, vagy rosszabb esetben utólagos hatástanulmányokkal igazolni a korábban már megszületett politikai döntést - mondta Csaba László közgazdász a G7.hu-nak.
A Magyar Nemzeti Bank nemrég közzétett 330 javaslatot tartalmazó ötletcsomagjáról azt mondta: nehéz olyan átfogó gondolatmenetet találni benne, amire felfűzve ez ötletbörzénél többnek mutatkozna.
A politika elsőbbsége két, az utóbbi időszakban különösen előtérbe került területen, így a migrációnál és az akadémiánál is nyilvánvalóvá vált, és nagy károkat okozott. Az akadémia esetében az sem kizárt, hogy az igen szélsőséges közelmúltbeli orosz átszervezés adta a mintát - fogalmazott a CEU professzora.
A beszélgetésen szóba került az is, hogy miért az orosz, a német, a lengyel és a magyar gazdaság utóbbi harminc évét hasonlítja össze Csaba László a legújabb könyvében. A válasz: ezen országok vizsgálatával lehet a legjobban megmutatni a rendszerváltás gazdasági hatásait. Kelet-Németország példája azt mutatja, hogy hiba volt egy az egyben átvenni a nyugati modellt, Lengyelország pedig az egyszerű, ám szakszerű gazdaságpolitika erényeire hívja fel a figyelmet. Magyarország ezzel szemben az összes lehetséges modell megvalósításába belekapott, és az eredményt sem könnyű értékelni.
A teljes interjú itt hallgatható meg.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció