A térfigyelő kamera felvételén látható, hogy több ember - köztük egy gyermek - lép le a járdáról. A belső sávban közlekedő autó a gyalogátkelőhely előtt megállt, míg a másik - ráadásul a külső sávban közlekedő - autó elgázolta az úton átkelni szándékozókat. A felvétel alapján a gyalogosok nem sérültek meg súlyosabban.
A rendőrség a videó mellett annyit írt: "ebből most nem lett tragédia, de ez nem a sofőrön múlt". A felvétel idén augusztusban készült Magyarországon.
A Kommentár nélkül című, 18-as karikával közzétett videó alább látható vagy itt megtekinthető.
A hatályos KRESZ szerint a járművezetőknek a kijelölt gyalogos átkelőhelynél elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére. Azt a helyet pedig, ahol a gyalogosoknak elsőbbségük van, a járművek vezetőinek mindig fokozott óvatossággal és olyan sebességgel kell megközelíteniük, hogy ha szükséges, meg tudjanak állni.
Idén, az első fél évben 440 esetben gázoltak gyalogost zebrán. Az elgázolt gyalogos szinte minden esetben megsérült, a balesetet mindig valamilyen emberi hiba, gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása, illetve figyelmetlenség okozta. Nagyobb körültekintéssel az összes baleset elkerülhető lett volna - mondta Gál Kristóf.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Orbán Viktor 27 százalékos gázáremelésről beszélt a nyilvánosság előtt! Kiderítettük, minden megváltozik
Rákot okozhat a hajfesték? Aggasztó kutatási eredmények jöttek
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
Az utolsó Castro árnyékában: mikor omlik össze az ország?
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
Érdeklődés hiányában elmaradt a licitharc, senki sem tett ajánlatot a 28 milliárdért meghirdetett államfői rezidenciára
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap