A Magyar Közlönyben megjelent határozat több átcsoportosítást hajtott végre az idei központi költségvetésben. A legnagyobb tétel a Gazdaság-újraindítási Alap 27 milliárd 108 millió forintos megemelése, amelyből a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatás 12 milliárdot tesz ki.
Ezen túlmenően a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter (NVTNM) tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadásokra 5,2 milliárd, míg Karcag Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása 4 milliárd 435 millió forint jut. (Az utóbbit nem részletezi a határozat, de mint ismert, Karcagon épül fel a Sámándob, a milánói világkiállítás magyar pavilonja.)
Kapcsolódó
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a kormányzati szakpolitikákra kapott 2 milliárd 873 millió forintot a Gazdaság-újraindítási Alapból.
A Központi Maradványelszámolási Alapból 653 millió forintot tett át a kormány a külképviseletek igazgatásának dologi kiadásaira.
A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt össze 2 milliárd 702 millió forinttal csökkent. Ebből legnagyobb részt - 1 milliárd 228 millióval - a fővárosi, a megyei és járási kormányhivatalok részesedtek.
Végül a Gazdaság-újraindítási Alap eredeti összegéből tett át a kormány 901 millió forintot a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. szakmai feladatainak ellátására.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére