Egyre nagyobb teret nyernek az elektronikus fizetési megoldások a bankot használó fiatalok körében, miközben a készpénz még mindig nagyon népszerű – derült ki a K&H 14-18 évesek pénzügyi szokásait vizsgáló kutatásából.
A felmérés szerint a banki kapcsolattal és valamilyen bevétellel vagy megtakarítással rendelkező fiatalok majdnem harmada használ minden alkalommal vagy legtöbb esetben készpénzt a fizetések során, 30 százalékuk fele-fele arányban vásárol készpénzzel vagy elektronikus úton, 39 százalékuk pedig elsősorban a digitális fizetést preferálja.
Ez utóbbi csoport 42 százaléka bankkártyával fizet, 25 százalékuk okostelefonnal, egyharmaduk pedig mindkét fizetési módot használja.
Nagy Ádám, a K&H információbiztonságért felelős vezetője elmondta: az elektronikus vásárlásoknál mindig indokolt az óvatosság, mert a csalók egyre összetettebb módszerekkel próbálják átverni az embereket, köztük a fiatalokat is.
A szakember szerint ezért minél előbb meg kell ismertetni a gyerekekkel, hogyan lehet biztonságosan bankolni a számítógépen, a tableten vagy az okostelefonon.
A K&H összeállított egy külön ismertetőt arról, hogyan lehet az adathalászokkal szemben védekezni, és hogy melyek a digitális bankolás legfontosabb elemei.
Ezeket jó ha tudja a nagymamánk, ha a csalók rá pályáznak
Bár nincsen rá tudományos bizonyíték, miért válnak könnyebben csalás áldozatává az idősek, egy biztos: a kellő tájékozottság mellett ők is könnyebben ki tudják szűrni a gyanús telefonhívásokat. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom