Az alkalmazásban állók nettó keresete - a családi kedvezmények hatását is figyelembe véve - 8,9 százalékkal, 143 800 forintra nőtt 2011 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint a keresetek vásárlóértéke, az infláció 3,9 százalékos növekedése mellett, 4,9 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban.
A korrigált nettó keresetek, valamint a reálkeresetek legnagyobb mértékű emelkedése egyaránt a három- és többgyermekes családoknál jelentkezett, sorban 23,3, illetve 18,7 százalékkal. A gyermektelen családoknál a nettó kereset 4,6 százalékkal emelkedett, míg a reálkereset növekedése az egy százalékot sem érte el.
A KSH a személyi jövedelemadó-rendszer 2011. évi változása - az egységes, 16 százalékos adókulcs és a családi kedvezmények bevezetése - miatt kidolgozott új számítási módszerrel vizsgálta az intézkedéseknek az alkalmazásban állók nettó, illetve reálkeresetére gyakorolt hatását. Ez a mikroszimulációs modellen alapuló módszertani fejlesztés lehetővé teszi a nettó és a reálkeresetek alakulásának gyermekszám szerinti negyedévenkénti becslését. Jelentésében azonban azt nem tette közzé a KSH, hogy az egyes, gyerekszám szerinti kategóriákban hány kereső jövedelemadatai alapján állapította meg az alábbi átlagokat.
| Eltartott gyermekek száma | Nettó átlagkereset | Reálkereset |
| Nincs eltartott gyermek | 4,6 | 0,7 |
| 1 gyermek | 8,1 | 4,1 |
| 2 gyermek | 16,0 | 11,6 |
| 3 vagy annál több gyermek | 23,3 | 18,7 |
| Nemzetgazdasági átlag | 8,9 | 4,9 |
| *az előző év azonos időszakához képest | ||
| Forrás: KSH |
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére