A jelentés szerint 471 ezerrel lett kevesebb a munkanélküliek száma a múlt évben, ami több mint 11 százalékos csökkenés 2016-hoz képest. A hivatal által végzett aktív népességfelmérés (EPA) adatai szerint 2017 végén 3,76 millióan voltak munka nélkül Spanyolországban, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 18,99 milliót. A gazdaságilag aktív népesség 22,7 milliót tett ki.
A gazdasági krízis kezdetén, 2008-ban a munkanélküliség 13,9 százalékon állt. A mélypontot Spanyolország 2012-ben érte el, amikor 5,9 millióan voltak munka nélkül, és a munkanélküliségi ráta 26,2 százalékos volt - írja az MTI.
A 2017-es adatok kedvezőbbek, mint amit a spanyol kormány várt, amely 17,4 százalékos munkanélküliségi rátával számolt előzetes várakozásaiban a 2016-os 18,6 százalékos ráta után. (Hetvenezer magyar egy éve nem talál állást.)
A múlt évben a munkanélküliség minden ágazatban csökkent, de legnagyobb mértékben a szolgáltató szektort érintette (64 ezer), amelyet az építőipar (23 ezer) és a mezőgazdaság (18 ezer) követett.
Több mint 334 ezren tartós, azaz egy évet meghaladó munkanélküliség után kerültek vissza a munkaerőpiacra - hangsúlyozta a jelentés, amely kitért arra is, hogy a férfiak munkanélkülisége nagyobb mértékben (274 ezerrel) csökkent, mint a nőké (197 ezerrel). A férfi munkanélküliek száma tavaly 1,8 millió, a nőké 1,9 millió volt.
Az Európai Unió országai közül Görögország után továbbra is Spanyolországban vannak a legtöbben munka nélkül. A spanyol kormány 2020-ra 11,1 százalékos munkanélküliségi rátát és 20 milliót meghaladó foglalkoztatottságot tűzött ki célul.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút