A rendelet célja alapvetően Eperjes község népességfenntartó erejének fokozása, a lakónépesség számának növelése, a községben születettek, itt élők, illetve a letelepedni szándékozó személyek és családok eperjesi lakáshoz és lakóhelyhez jutásának elősegítése – írja a Délmagyar.
Az összeg igénylése természetesen feltételhez van kötve, hiszen csak olyan, a községbe beköltöző, vagy helyben tartósan letelepedni vágyó magyar állampolgárok juthatnak hozzá, akik:
- házastársak, élettársak vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők;
- 45 évnél fiatalabbak;
- nem rendelkeznek lejárt határidejű köztartozással;
- nincs a lakóhely szerinti önkormányzattal szemben bírságból adódó, vagy egyéb jellegű tartozásuk;
- büntetlen előéletűek.
Továbbá, aki felveszi a támogatást, annak a pénz folyósítását követően 10 évig életvitelszerűen az ingatlanban kell laknia.
Kabai Mátyás, a település újraválasztott polgármestere állítása szerint 420-an élnek Eperjesen, közülük csak 38-an 14 év alattiak. Öt év alatt majdnem 80 lakost veszítettek el.
Az önkormányzat költségvetésében erre a programra jelenleg 4-5 millió forint van elkülönítve, így évente 4-5 családdal bővülhet a község. Érdemes viszont megemlíteni, hogy 3-5 millió forintért már lehet házat vásárolni a településen.
Berezeltek az emberek, nem mernek állami támogatásból lakást venni
Kevesen annyira kockázatvállalók, hogy állami támogatással vegyenek ingatlant, ez körvonalazódik a közvetítők jelenlegi tapasztalataiból.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

„Félő, hogy Trump valami őrültségre készül”: összeültek a legnagyobbak a háború árnyékában

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Már tisztán látni, hogyan fog elszállni az olaj ára az Irán-Izrael háború miatt

Az államkincstári kamatok elveszítésével riogatnak, de ez csalás

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál
