A legnagyobb kihívást tavaly is a közteherviseléssel kapcsolatos visszaélések leleplezése jelentette. Az esetek közül 2600 alkalommal kezdtek vizsgálódásba költségvetési csalás miatt a pénzügyi nyomozók, az ügyek együttesen százmilliárd forintos kárt okoztak az államkasszának - mondta a lapnak Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője.
Az áfacsalások elkövetői az utóbbi időkben nemigen változtattak módszereiken. A bűnügyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a visszaélések továbbra sem korlátozódnak egy-egy termékre: a tettesek azt figyelik, mely árucikkek azok, amelyekkel adott időpontban a legnagyobb hasznot érhetik el - közölte a szóvivő rámutatva, hogy így az elkövetők egyszerre akár több típusú termékkel is folytathatják illegális üzleteiket.
Az áfacsalásra leginkább azokat a cikkeket használják fel, amelyek ömlesztve szállíthatók, egyedi azonosításuk nehézkes, vagy egyáltalán nem lehetséges. Lényeges az is, hogy a portékát az ország egész területén keressék a fogyasztók, emiatt a raktárakban is bőven akadjon belőle - írta a Magyar Idők.
Sárközi Alexandra azt is közölte a lappal, hogy az adóhatóság pénzügyi nyomozói tavaly az élelmiszerek piaca mellett a munkaerő-kölcsönzésben is sok gyanús esetet észleltek.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra