Kordás László elmondta: azért nem járultak hozzá a megállapodáshoz, mert elfogadhatatlannak találják az abban szereplő béreket. Kifogásolják azt is, hogy a kormány és a munkáltatói oldal nem a szakszervezetek által szorgalmazott számokban, hanem elvekben kívánta a bérajánlást megfogalmazni.
A MaszSz döntését az is befolyásolta, hogy a munkaadói oldal és a kormány nem kívánta rögzíteni, hogy a minimálbér nettó értéke 2018-ra érje el a létminimum szintjét. A hétfői VKF-fórumon kidolgozott béremelési javaslatot a munkavállalói oldal másik két szereplője támogatta.
Kapcsolódó
A munkáltatói oldal azért akarja csupán a bérajánlás elveit meghatározni, mert az egyes ágazatokon belül túl nagy az eltérés. Emellett az oldal nem tudja támogatni kidolgozott adó- és költségvetési pálya nélkül a létminimum és a minimálbér nettó értékének közelítéséről szóló megállapítást - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra