A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több munkavállalóját is elbocsátja, miután egy belső vizsgálat feltárta, hogy egyes dolgozók magasabb pótlék megszerzése érdekében rendszeresen visszaéléseket követtek el. A társaság szerint az ügynek büntetőjogi következményei is lehetnek.
A vizsgálat szerint az érintett taxi- és járműellenőrzéseket végző munkatársak gyakran a valóságnál több ellenőrzést rögzítettek a jegyzőkönyvekben. Emellett szolgálati gépjárművek menetleveleit, munkaidő-nyilvántartásokat is meghamisítottak, illetve több jegyzőkönyvet utólag módosítottak. A BKK közlése alapján a visszaéléseket a közvetlen felettes, a szakterületi vezető koordinálta.
A belső ellenőrzés nyomán az érintett vezetőt azonnali hatállyal felfüggesztették, majd megszüntették a munkaviszonyát. A szabálytalanságokban részt vevő munkavállalókra szintén elbocsátás vár.
A társaság hangsúlyozta, hogy a manipuláció célja kizárólag a magasabb pótlék megszerzése volt, nem pedig a szolgáltatásellenőrzés javítása.
A BKK szerint a vizsgálat azt is megállapította, hogy a visszaélések a közvetlen vezető támogatásával történtek, ugyanakkor a szervezet magasabb szintű vezetői nem tudtak róluk. A cég közölte, hogy a munkáltatói intézkedések mellett polgári jogi és büntetőjogi eljárások is várhatók az érintettekkel szemben.
A történtek nyomán a BKK felülvizsgálja a szolgáltatásellenőrzési terület működését, és további intézkedéseket vezet be a hasonló visszaélések megelőzésére. A társaság szerint ebben a már elindított digitális fejlesztések is fontos szerepet kapnak, miközben továbbra is kiemelt célként kezeli az átlátható működést és a közpénzek felelős felhasználását.
