A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A tárgyalások többek között azért húzódtak el, mivel a szaktárcának nem voltak pontos adatai arról, hogy az egészségügyi intézményekben hány orvos, milyen képzettséggel, végzettségekkel és fizetési kategóriákban dolgozott. A béremelési körből azonban kimaradnak a felnőtt- és gyermekorvosi és a fogászati alapellátásban dolgozók, ami mintegy 12 ezer orvost és közel 20-25 ezer szakdolgozót érint hátrányosan.
A bérfeszültségek kezelésére az alsóbb fizetési kategóriákban is mielőbb meg kell találni a megoldást, csak a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelése miatt a közalkalmazotti bértábla öt fizetési osztályában kellett azért fizetést emelni. Utóbbi főleg az egészségügyi szakdolgozókat, illetve a gazdasági-műszaki területeken dolgozókat érinti. A bértábla tavaly 78 ezer forintról indult, a korrekció után azonban több kategóriában is erősen összecsúsztak a fizetések: a korábbinál jóval több lett a minimálbéren, illetve garantált bérminimumon foglalkoztatott, e fölött azonban nem változtak a bruttó keresetek.
A dolgozók abban bízhatnak, hogy mielőbb megkapják a 2011-es nettójuk szinten tartatásához a kompenzációt − reálértéken azonban kevesebbet keresnek majd. Az elvárt béremelés teljesítésével is akadnak nehézségek, volt olyan kórház, ahol megszervezték, hogy a dolgozók még januárban igényelhessék a kompenzációt, azonban arra is akadt példa, hogy az intézmény egyes osztályai eltérően intézték az ügyet.
A március közepi utolsó igénylési határidőig rendeződhet az állami tulajdonú intézményekben a kompenzáció kérdése. A legnagyobb probléma a nonprofit gazdasági társaságoknál lehet, ahol a versenyszféra szabályai szerint kell teljesíteni az elvárt emelést, őket a szociális hozzájárulási adóból visszatartható kompenzáció kárpótolná. Az egyelőre nem látszik, hogy hány ilyen intézmény vállalja az elvárt béremelést, illetve másik alternatívaként a közszférába visszatérést.
Legolvasottabb
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lángszóróval felfegyverzett merénylő tarolt le egy energiaszolgáltatót
Bár távozóban az influenza, egy súlyos baktérium sokakat kórházba juttat
Nagyon fontos határidő tapossa az egyéni vállalkozók sarkát