Az elmúlt öt évben a magánkórházakban a műtéti árak megduplázódtak. A drágulás okai között az orvosi bérek növekedése és az eszközök árának emelkedése is áll.
A középosztály nehezen tudja megfizetni a magánellátást, a gyógyulás egyre inkább luxusnak számít.
Egy sérvműtét 2019-ben 250–400 ezer forintba került, ma 500–900 ezer forint, a kétoldali műtét pedig akár 1,2 millió forint is lehet.
Az epehólyag-eltávolítás ára 300–450 ezerről 500–800 ezerre emelkedett. A nagy ortopédiai műtétek, mint a térd- vagy csípőprotézis, még drasztikusabb drágulást mutatnak: öt éve 1,2–1,8 millió forintért lehetett elvégeztetni, ma 2,5–3 millió az alap, prémiumkategóriában pedig 4–4,5 millió forintot kérnek – írja a műtéti árakról a Blikk.
Egy egyszerű térdtükrözés ára 200–300 ezer forintról 400–600 ezer forintra drágult. A keresztszalagpótlás 400–600 ezerről 800 ezerre vagy akár 1 millió forintra is nőtt. A pajzsmirigyműtét 350–600 ezer forint volt, ma 700 ezertől 1,2 millióig terjed, a méheltávolítás 450–700 ezerről 1–1,5 millióra drágult. A prosztataműtétek ára 500–800 ezerről 1–1,5 millióra emelkedett.
Kapcsolódó
A vizsgálatok és a kisebb műtétek 60–100 százalékkal, a nagyobb operációk ára pedig jellemzően 80–100 százalékkal drágultak öt év alatt.
Több oka is van a drágulásnak – mondta Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász. Mindenekelőtt az állami intézményekben dolgozó orvosok béremelése. Sokan úgy gondolkodnak, hogy ha az állami kórházban is meg lehet keresni 1–2 millió forintot, miért menjenek a bizonytalan magánkórházba. Ezért a privát intézmények kénytelenek voltak ráígérni az orvosi bérekre, amit be kellett építeniük az árakba. Közben a műszerek, a gyógyszerek is megdrágultak, és a forint árfolyama is felhajtotta a magánkórházak árait – mondta a szakértő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra