Mindenki másra mutogat, a beteg pedig elveszetten kóborol az egészségügyi ellátórendszerben, és ha van pénze, magánba megy – mondta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a HVG360-nak.
2024-ben 150 milliárd forint pluszforrást irányzott elő a kormány a kórházak számára, amelyet – a korábbi gyakorlattól eltérően – nem év végén, hanem már év közben folyósítanak, visszamenőleg is. E döntés komoly előrelépés a korábbi, utólagos adósságrendezésekkel szemben. Ugyanakkor a pluszpénz nagy része nem közvetlenül gyógyításra megy: 47 milliárd forintot például kizárólag a kórházi étkeztetés minőségi javítására fordítanak.
Az alulfinanszírozottság a legnagyobb gond
A dologi kiadások hat százalékos emelése némi előrelépést jelent, például az eszközbeszerzések, gyógyszerek területén – komolyabb változások azonban ettől nem várhatók, az ellátás színvonala csak helyenként, főképp a sebészeteken és a pszichiátrián javulhat érezhetően. A várólista-csökkentő program támogatásán viszont nem emeltek, sőt, az ellátók számára a motiváció csökkent. Az Economxon is éppen most írtunk arról, hogy a három leghosszabb várólistán már több mint 30 ezer beteg várakozik, erről itt olvashat bővebben.
Kapcsolódó
Az egészségügyi közgazdász szerint a várólisták csökkentésére évente ötmilliárd forintot fordítanak, a Covid előtt 130 százalékos felárat fizettek az elvégzett műtétek után annak érdekében, hogy megfelelő motivációt biztosítsanak a beavatkozások gyorsabb elvégzésére a feltorlódott műtétek körében. A pandémia után azonban a felár összegét 110 százalékra csökkentették, és ez azóta se változott.
Érthetetlen, miért nem emelik meg a többletfinanszírozást újra 130 százalékra, megkímélve ezzel a betegeket a magánellátás igénybevételétől. Jelen körülmények között a kormánynak fel kellene vállalnia a magasabb térítési díjat, hogy a gyógyulni vágyók nagyobb számban kaphassanak ellátást az állami kórházakban, véli Sinkó Eszter.
A szakember szerint a jelenlegi rendszer túlközpontosított, az igazgatók mozgástere minimális, a szolgáltatók között kölcsönös felelősséghárítás zajlik: a szakrendelők a háziorvosokat, utóbbiak a rendszer hozzáférhetetlenségét okolják.
A beteg végül elveszetten bolyong az ellátás útvesztőjében, s ha tudja, inkább a magánegészségügyhöz fordul
– sorolta a problémákat Sinkó Eszter.
A kormány visszatartja a forrásokat, mondván: a kórházak felelőtlenül költekeznének; ugyanakkor a régióban is lemaradtunk a GDP-arányos egészségügyi kiadásokban. A folyamatos adóssághalmaz nem feltétlenül rossz gazdálkodás, hanem inkább a forráshiány eredménye, ráadásul a nővérhiány immár égetőbb gond, mint az orvoshiány.
Pozitív fejleményként említi a korszerűsítési lépéseket: nőtt az MR/CT/robotikai ellátottság, az EESZT és Egészségablak applikáció révén bővültek a digitális szolgáltatások – ezek kényelmesebbé tették az ügyintézést, de továbbfejlesztésre szorulnak.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot