Papíron szüneteltette a tevékenységét, mégis tovább dolgozott egy duguláselhárítással foglalkozó vállalkozó; számlát nem mindig adott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-budapesti igazgatóságának ellenőrei több mint 20 millió forint adókülönbözetet tártak fel - közölte a hatóság vasárnap az MTI-vel.
A közlemény szerint a 2024-ben egy ideig egyéni vállalkozóként működő, majd a tevékenységét szüneteltető, sürgős duguláselhárításra szakosodott adózó az interneten hirdetett, de
a munkájával több minőségi probléma volt, illetve túlárazási és számlázási kifogás is érkezett.
Az adózó nem működött együtt az adóhatósággal, de a NAV rendelkezésére álló adatállomány segítségével a bankszámlájára utalást teljesítők visszakövethetők voltak, és az online számlaadatok is megerősítették az adózó aktív gazdasági tevékenységét.
Az adózónak utalók felkutatása után pedig az is bizonyossá vált, hogy a tevékenységét szüneteltető vállalkozó nem minden bevételéről állított ki számlát, illetve kézi számlatömböket is használt, amelyekből kiállított bizonylatokat már nem szerepeltette az online számlarendszerben.
Az ellenőrzés végül csak áfában több mint 20 millió forint adókülönbözetet tárt fel.
A NAV kiemelte: a rendelkezésére álló, folyamatosan bővülő adatállománynak köszönhetően gyakorlatilag minden, nem valós adatot közlő vállalkozás működésére rálát az adóhivatal.
„A megszólításuk legegyszerűbb módja az idén debütált, az adózókat partnerként kezelő, transzparens adategyeztetési eljárás, amelynek révén a csalárd adózók könnyen kiszűrhetőek” - áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér