Átadta az önkormányzat a kínai BYD szegedi elektromos autóüzemének építéséhez szükséges terület második részét a kivitelezéshez – jelentette be Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a közgyűlés pénteki ülésén. A politikus közölte:
- elvégezték a terület lőszermentesítést,
- régészeti feltárását
- és befejezéséhez közeledik az elektromos hálózat kiváltása, kiépítése.
Az önkormányzat október elején 161 hektárnyi területet adott át az üzem építéséhez.
Kapcsolódó
A beruházási területből még 15 hektár van hátra, ennek átadása az év végéig megtörténik.
Kovács Tamás (Összefogás Szegedért) gazdasági alpolgármester elmondta, az autógyár megfizeti a városnak a területért járó vételárrészt, ebből az önkormányzat visszafizeti azt az állami támogatást, melyet a telkek megszerzésére és fejlesztésére fordított – írja az MTI.
A BYD tavaly jelentette be, hogy több milliárd euró beruházással Szegeden építi meg első európai autógyárát, amely évi háromszázezer autó gyártására lesz képes.
Újabb régiós ugrás előtt a magyar cégcsoport – így tölthet be jelentős szerepet a BYD
Miközben az európai autóipar részéről aggasztó hírek érkeznek, az AutoWallis Csoport ígéretes tárgyalásokat folytat a nemzetközi partnereivel, és akár még idén bejelenthet egy újabb tranzakciót is. Erről és a kínai gyártókkal való globális versenyről is kérdeztük a cégcsoport vezérigazgatóját, Ormosy Gábort.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani