Szilvássy Zoltán az MTI érdeklődésére hozzátette: a hiány feltárása hátráltatta az egyetemi klinikák és a Kenézy kórház integrációját, így az csak a nyár közepére valósulhat meg.
Emlékeztetett rá, hogy múlt év végén Kósa Lajos polgármesterrel közösen kérték Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől, hogy a Kenézy kórház fenntartói joga kerüljön az egyetemhez, és ezáltal megvalósuljon a debreceni egészségügyi integráció.
A miniszter a döntés előkészítésére további adatokat kért az egyetemtől, és ekkor derült fény a többmilliárdos hiányra. A vizsgálat ugyanakkor egyértelműen igazolta, hogy a hiánnyal kapcsolatban semmilyen büntetőjogi felelősség nem merült fel - magyarázta a rektor.
Bács Zoltán, az egyetem gazdasági főigazgatója elmondta: a vizsgálat kimutatta, hogy a 3,6 milliárdos hiányból 2,7 milliárd forint a kifizetetlen számlák miatt halmozódott fel, 900 millió pedig szerződéses kötelezettségekből adódik.
A részletekről szólva kifejtette: a hiányt egyebek mellett az oktatási célú támogatás csökkenése, az OEP-finanszírozás 1,2 milliárd forintos kiesése, az ingatlanfejlesztések belépő fenntartási költségei, a centrum megszűnéséről megjelent parlamenti hírt követő "pánikszerű beszerzési hullám", valamint az onkológiai központ pályázati támogatással vásárolt lineáris gyorsítójához kötődő 1,3 milliárdos ingatlanfejlesztés okozta.
A gazdasági főigazgató szerint két, két és fél év alatt a hiányt az egyetem saját erőből ledolgozza. Ehhez kapcsolódóan Mészáros József egyetemi főtitkár bejelentette: felülvizsgálják a korábbi orvoscentrumban a különféle tevékenységek kiszervezésével kapcsolatos szerződéseket, amelyek között például 33 évre kötött, kizárólagosságot biztosító patikaszerződés is van.
Ahol lehet, a korábban kiszervezett tevékenységeket egyetemi hatáskörbe veszik vissza, valamint szervezetileg különválasztják a klinikai betegellátó és az orvoskari oktatási tevékenységet - fűzte hozzá Mészáros József, megjegyezve, hogy több kisebb beruházást is átmenetileg leállítanak az egyetemen.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány