A szociális temetés intézményét bevezető törvénymódosításról hétfő este szavaz a parlament.
A kormánypárt szóvivője a szociális temetésről kifejtette: ha a hozzátartozó vállalja, hogy részt vesz a temetés előkészítésében és lebonyolításában, akkor az állam átvállalja a költségeket. A szociális temetés lehetősége jövedelmi viszonyoktól független, és családok százainak nyújthat jelentős segítséget - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy emellett a köztemetés intézménye és a temetési segély sem szűnik meg.
Selmeczi Gabriella szerint a baloldal a valós élettől elrugaszkodottnak igyekezett beállítani azt, hogy ha otthon hal meg valaki, akkor a gyászoló család öltözteti fel az elhunytat az utolsó útjára - ami a szociális temetés egyik feltétele -, noha ez a szokás eddig is jelen volt a vidéki Magyarországon. A balliberális oldal ezzel arról tett tanúbizonyságot, hogy nem ismeri a vidéki szokásokat - fogalmazott.
A szóvivő azt is mondta, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője "a szociális temetési lehetőséget elvenné az emberektől".
Selmeczi Gabriella megerősítette végül, hogy a Fidesz felülvizsgálja majd a temetési költségeket is, és áttekinti azok csökkentésének lehetőségét.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Ő lehet a főpolgármester-helyettes, nincs több huza-vona
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Nem győzött a villany: megmenekültek az utolsó igazi Alfák
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak