A modern létesítményben többek között egy nemzetközi akkreditációkkal rendelkező molekulárisbiomarker-laboratóriumot alakítanak ki.
A labor legfontosabb feladata, hogy szolgáltatást nyújtsanak a személyre szabott terápiáknál; olyan mérésekkel és klinikai vizsgálatokkal segítsék az ipari partnereket, amelyekre most is igény lenne, de ezeket a méréseket legtöbbször külföldön végeztetik el - közölte Kacskovics Imre egyetemi tanárt, az ELTE Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) projektvezetőjét.
Az épületben többek között az ELTE Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) közös biotechnológiai mesterképzésének oktatási egységei, a kampuszról mindeddig hiányzó, a 21. század igényeinek megfelelő hallgatói közösségi tér, nemzetközi tanulmányi központ, valamint étterem és konyha is helyet kap.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közel 2,5 milliárd forinttal támogatja a 2017-ben indult, egyedülálló biotechnológiai projektet, amelynek hosszú távú fenntarthatóságát az új épület is biztosítja. A FIEK pályázat keretében összesen 450 millió forintot fordíthat a beruházásra, emellett a 2019. évi költségvetésben hozzávetőleg 500 millió forint, a 2020. éviben pedig több mint 2 milliárd forint kormányzati támogatást kap az ELTE és a kivitelező a beruházás előkészítésére és lebonyolítására.
Az új épületszárny engedélyezési és kiviteli tervdokumentációjának kidolgozása folyamatban van, várhatóan az idei év végéig elkészül, így a kivitelezési munkálatok megkezdése legkorábban 2020 nyarára várható - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak