Lövésnyomokat találtak szombat reggel egy soproni bevásárlóközpont falán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Tóth Gabriella, a kapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, még az éjszaka folyamán lőhettek rá az épületre ismeretlenek. A lövések következtében nem sérült meg senki, azonban az épület belsejében a vízvezeték megsérült, ami miatt egy üzletben vízkár keletkezett.
A rendőrség honlapjára feltöltött képek egyikén az látszik, hogy hat lövésnyom van az épület falán. A szóvivő szerint a lövések az épület hátsó falát érték. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megkezdte a helyszíni szemlét. Az ügy körülményeit a rendőrség - szakértő bevonásával - lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt indított büntető eljárás keretében vizsgálja. Az MTI úgy tudja, hogy a Sopron Plázát rongálták meg.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Rendszerhiba? Ellátási katasztrófa közelít a háziorvosoknál
Váratlanul visszalépett a Fideszt sorozatban háromszor legyőző képviselő
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
A Kutyapárt szerint indulásukkal senkitől nem vesznek el szavazatot
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik