Alkotmánybírósághoz fordulnak a háziorvosok, jelezte a Facebookon Keczéry Attila, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, miután a MOK és több érdekvédő szervezet kérése ellenére a köztársasági elnök aláírta a salátatörvényt, ami többek között azt is tartalmazza, hogy szerződés nélkül is kötelezhetők a háziorvosok az ügyeleti ellátásra.
Miután Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a törvényt Keczéry Attila azt is jelezte, hogy átgondolja, hogy a továbbiakban dolgozik-e majd háziorvosként vagy más szakmát keres. Hozzátette: kerítés építésben igen jó. Július közepéig dönt, addig szabadságát tölti.
Korábban a Kúria ítélete kimondta: a háziorvosok nem kényszeríthetők szerződés nélkül ügyeletre, ám az Orbán-kormány ahelyett, hogy igyekezett volna az ítéletnek megfelelően eljárni, egy utolsó pillanatban bedobott módosítással beleerőszakolta az aktuális salátatörvénybe, hogy a háziorvosok, akár szerződés nélkül is kötelezhetők a mentőszolgálat által szervezett alapellátási ügyeletre – írta a Népszava.
Keczéry Attila a Facebookon kedd este fél 10 körül tette nyilvánossá csatlakozási felhívását, melyben 20 háziorvost keresett maga mellé, hogy az alkotmányjogász tiszteletdíját ki tudják fizetni. Szerda délután már 140 támogató csatlakozott a felhíváshoz.
Álmos Péter, a MOK elnöke és további két köztestület egy közös nyilatkozatban a héten az közölte, hogy ma Magyarországon a szerencse a gyógyulás egyik döntő tényezője lett. Őszre egyeztető fórumot hívtak össze, és előkészítenek egy nyomásgyakorlást is, erről itt olvashat bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye