A pár 30 éve él az Egyesült Államokban, de nyugdíjas éveikre Magyarországon akartak letelepedni, a nő otthonában, azonban most a saját házukért is meg kell küzdeniük — írja az nlc.hu.
A családi birtokot (annak ellenére, hogy két évszázada a nő családjának a tulajdonában van) egy nap leforgása alatt ellopták. A lopásra akkor derült fény, mikor az új tulajdonosok megjelentek az általuk megvásárolt háznál.
Az eset sajnálatos módon nem egyedülálló, hiszen a Veszprém vármegyei Rendőr-főkapitányság már régebb óta nyomoz a bűnöző csoport után, amely több házat is adott már el hamisan.
A gyanúsítottak között szerepel több ügyvéd és bírósági végrehajtó is, hiszen a csalók kedvelt módszere, hogy a hivatalnokok segítségével hamis meghatalmazást készítenek. A későbbiek majd ezt összeszerkesztik az adásvételi szerződéssel és a hamis iratokkal saját nevükre íratják az eredeti tulajdonosok házát.
Ez történt a fent említett pár esetében is, akik már csak a hivatalos határozatot kapták meg a földhivataltól és most kénytelenek a bíróságra járulni a csalók miatt.
A pénztárca legmélyére kell nyúlniuk azoknak, akik ezeken a településeken vennének lakást
A fővárosban már millió felett jár az eladó lakások átlagos négyzetméterára. A lakosságszám mindeközben több tízezer fővel zuhant az országban.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Döbbenetes drónfelvétel készült a hírhedt magyar "húszemeletesről"

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Kismamák, figyelem: jön a csed extra

A vitatott árrésstop után közel kétharmadával csökkent az ára ennek a terméknek

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra
