Egy év alatt 19 százalékkal nőttek a bérleti díjak Budapesten, az emelkedést pedig elsősorban a rekordmagas infláció fűtötte – írja legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com.

A növekedés kisebb volt a megelőző, 2021-2022-es időszak 27 százalékos rekordjához képest. Ennek megfelelően decemberben a fővárosi bérbeadók átlagosan 239 ezer forintért hirdették kiadó ingatlanjukat.

Mindeközben a bérlakáspiacon folyamatosan szűkülő kínálat tapasztalható, egyrészt, mert kevés új építésű lakást adtak át, másrészt, mert befektetési szempontból nem vonzó a használtlakás-piac sem, így lényegesen visszaesett az adásvételek száma. A bérlők ezért kevesebb lehetőség közül válogathattak, ami azt eredményezte, hogy próbálták követni az áremelkedést.

Éves szinten az ő fizetési hajlandóságuk is 19 százalékkal nőtt, decemberben már átlagosan 223 ezer forintot voltak hajlandók fizetni egy bérlakásért.

2024-ben az albérletkereső platform arra számít, hogy amennyiben a bérlakáspiacot nem éri keresleti vagy kínálati oldalon váratlan sokk, a bérleti díjak folyamatosan, trendszerűen nőhetnek, a drágulást pedig csak korrekciós jelleggel törheti meg egy-egy hónapban visszaesés.

Ezzel együtt elsősorban az egyszámjegyű inflációnak köszönhetően kisebb lesz a bérletidíj-emelkedés mértéke az előző évhez képest, és összességében nem éri el a tavalyi szintet.

Érdemi reálkereset-növekedés esetén a díjak emelkedése éves szinten alulról közelítheti a 19 százalékot, ha ez nem történik meg, várhatóan 10 százalék körül növekedhetnek átlagosan a fővárosi albérletárak.

Teljes felfordulás jön az ingatlanpiacon – érdemes kivárni?

Alacsony szinten van az adásvételi tranzakciók száma a kiszámíthatatlan gazdasági környezet és az Európa-rekorder infláció miatt. Ráadásul a lakáshitel-felvétel segítségével megvalósult lakásvásárlások aránya is 33 százalékra csökkent a harmadik negyedévben. A bankok mégis élénkülést tapasztalnak a lakáshiteleknél. Bővebben --->