Az Orbán-kormány azért találta most megfelelőnek az alkalmat az egykulcsos, egy számjegyű szja napirendre tűzésére, mert ezzel egyrészt el akarják terelni a figyelmet arról, hogy a most záruló kormányzati ciklusban mindössze egy százalékponttal csökkentették az szja-t, ugyanakkor a multinacionálisokat sújtó szektoradókból jelentős mértékben faragtak le.
Másrészt igyekeznek semlegesíteni az ellenzéki pártoknak azt a folyamatosan hangoztatott célját, hogy vissza kellene állítani a több kulcsos, progresszív szja-t, az ugyanis igazságosabb lenne a jelenlegi rendszernél, már csak azért is, mert így a magasabb lehetne a leggazdagabbaknak adója - mondta Kiss Ambrus a napilapnak.
Kapcsolódó
Elvileg most a gazdaság állapota megfelelne az egy számjegyű szja-kulcs bevezetéséhez, de csak több lépésben - véli Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, akinek egy korábbi számítása szerint ez mintegy évi 500 milliárd forintos bevételkiesést jelentene a központi költségvetés számára.
Mindezek előtt azonban alapos hatásvizsgálatot kellene végezni. Az egy számjegyű szja bevezetése csak olyan gazdasági körülmények között lehetséges, amikor a GDP éves növekedése legalább a 3-4 százalékos mértékét eléri. Ez 2018-ban és 2019-ben teljesíthető, ám 2020 után, az új uniós gazdasági ciklusban, amikor az uniós támogatások összege csökkenhet, már korántsem ennyire biztos. Így a 9 százalék eléréséhez szükséges lépések, ha egyáltalán megvalósíthatóak, csak ezt követően várhatóak. Ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint minden szja-csökkentés csak egyszeri "lökést" ad a gazdaság bővülésének.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Horrorszámlát kaphat, ha ezekre nem figyel oda most: csak így kerülheti el a kész anyagi csődöt
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni