Mintegy 80-85 százalék a magyarországi termék a boltok polcain. A miniszter szerint aki Coca-Colát iszik, az is magyar terméket fogyaszt, mert az ital minden összetevője hazai.
Ennél a szintnél már aligha mehet lejjebb az import aránya, mert gyarmatárú és idényjellegű importtermék mindig lesz. A miniszter nagy eredménynek tartja az importbor arányának visszaszorítását, de például az ízesített joghurtnál is a külföldi termékek visszaszorulására számít, mert az élelmiszeripari beruházásoknak köszönhetően a hazai tejipar fejleszteni fog a következő években - szemlézte a lapot az MTI.
Kapcsolódó
Közölte, hogy a földforgalmi törvény elérte céljait, a külföldiek nem tudnak földet vásárolni, a nagybirtokok, illetve a közepes birtokok arányát pedig módosítják, mert az szeretnék, hogy a földhasználatból 80 százalék legyen a családi gazdaságoké, 20 százalék pedig a nagybirtokoké. A földhasználat a családi gazdálkodók irányába tolódott el, 2010-ben 50-50 százalék volt az arány, most 40-60, de a valóságban ennél is jobb az arány, ha figyelembe veszik, hogy a jogi személyek egy része kisvállalkozás. Fazekas Sándor közölte, hogy a kisebb üzemek térhódításának is köszönhető, hogy 2010 óta ötvenezerrel többen dolgoznak a mezőgazdaságban.
A miniszter a sertéspestis kapcsán elmondta, hogy van védelmi tervük, annak alapján korlátozzák a magánforgalmú élelmiszer-behozatalt, fokozottan ellenőrzik a határsávot és állategészségügyi képzést tartanak. Mindent megtesznek, hogy Magyarországra ne jusson be a fertőzés - jelentette ki.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)