A többi között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "korrupt vezetőinek lemondását", a közélet megtisztítását, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát követelték este tüntetők a Parlamentnél. (Fotó: Százezren az internetadó ellen)
Az "1000 milliárdan a tisztességes adózásért" elnevezésű Facebook-csoport által "A mi országunk! A mi pénzünk" címmel szervezett demonstráció résztvevői emellett azért is demonstráltak, hogy az állam tartsa tiszteletben a magántulajdonhoz való jogot és "ne nyúljon" a magánnyugdíj megtakarításokhoz.
Somló Eszter, a Népharag csoport képviseletében arról beszélt, hogy továbbra sem vizsgálták át a NAV-ot, és "korrupt" vezetők kezelik az adófizetők pénzét. Kijelentette, eljöhet az az idő, amikor a polgári engedetlenség eszközéhez kell nyúlni.
A tüntetők a beszéd után a Nádor utcán keresztül elindultak a budai Vár felé. Azzal indokolták úti céljukat, hogy a Miniszterelnökség a Várba akar költözni. Amikor a tömeg vége elhagyta a Vértanúk terét, az eleje a Steindl Imre utcánál járt. A demonstrálók a "Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok" feliratú magyar zászló mögött vonulnak.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért