Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2 százalék volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1 százalékos OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
Az OECD adatai alapján a magyar adóék az előző évhez képest lényegében nem változott, miközben az OECD-országok többségében emelkedett. (Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltségből – vagyis a bruttó bér és a munkáltatói terhek együtteséből – mekkora részt von el az állam adók és járulékok formájában.)
Ez arra utal, hogy a hazai rendszer rövid távon stabil, ugyanakkor kevésbé követte a nemzetközi trendeket.
A járulékok dominálnak a magyar rendszerben
A magyar adórendszer szerkezetét tekintve továbbra is meghatározó a járulékok szerepe: a munkát terhelő elvonásokon belül a személyi jövedelemadó súlya mérsékeltebb, míg a munkavállalói és munkáltatói járulékok együttesen jelentős terhet képviselnek. Ez a felépítés hozzájárul ahhoz, hogy az összesített adóék szintje az OECD-átlag felett alakul.
„A magyar modell egyik sajátossága, hogy az elvonás súlypontja nem az SZJA-ban, hanem a járulékokban jelenik meg. Ez elsősorban a nettó jövedelmekre és a foglalkoztatás költségeire van hatással” – mondta Bagdi Lajos, a Niveus partnere.
A családi adókedvezmények érdemben mérséklik a gyerekes háztartások adóterhelését, így ezekben az esetekben a magyar rendszer a nemzetközi összevetésben kedvezőbb képet mutat.
Az OECD adatai szerint ugyanakkor általános tendencia, hogy a gyerekes és gyerektelen háztartások közötti különbség több országban csökken, ami a családtámogatási rendszerek átalakulására utal.
A régiós összehasonlításban Magyarország adóéke közel áll a cseh szinthez, elmarad a szlovák és szlovén értékektől, ugyanakkor magasabb a lengyelnél, amely az egyik legalacsonyabb adóterhelést alkalmazza a térségben. Ez alapján a magyar adóterhelés a középmezőny felső részébe sorolható.
Gyerektelen munkavállalók esetében
- Szlovénia 45,3 százalék
- Szlovákia 42,7 százalék
- Magyarország 41,2 százalék
- Csehország 41,2 százalék
- Lengyelország 35,0 százalék
A családi kedvezmények hatására a gyerekes háztartások esetében az adóterhelés jellemzően alacsonyabb, és a régiós különbségek is mérséklődnek.
Adóék alakulása a régióban a kétkeresős háztartásokban:
- Ausztria 40–41 százalék
- Csehország 36 százalék
- Magyarország 36 százalék
- Szlovákia 30–31 százalék
- Lengyelország 26–27 százalék
A fenti adatok jól mutatják, hogy míg a gyerektelen munkavállalók esetében Magyarország az OECD-átlag felett helyezkedik el, addig a gyerekes háztartásoknál a különbség mérséklődik, s a hazai adóterhelés közelebb kerül a régiós átlaghoz.
Milyen irányok rajzolódnak ki?
„A munkát terhelő elvonások szerkezetének felülvizsgálata – különösen a járulékok és az adók aránya – kulcsszerepet játszhat a versenyképesség, a foglalkoztatás és a nettó jövedelmek alakulásában” – mondta Bagdi Lajos.
