Közel 545 francia vállalat működik Magyarországon, Franciaország az 5. legnagyobb külföldi foglalkoztató, mintegy 50 000 embernek adva munkát. Ezek a cégek számos ágazatban – az energiától és közlekedéstől az egészségügyön át az autóiparig és turizmusig – erősítik a gazdaságot, miközben a kétoldalú kereskedelem 20 év alatt több mint duplájára nőtt – írta Facebookján Kapitány István. Hozzátette, célunk, hogy partnereinkkel együtt dolgozzunk és így új lendületet adjunk a magyar gazdaságnak.
Hosszú hetet zárt a leendő gazdasági és energetikai miniszter, aki Tárkányi Zsolttal, a Tisza Párt debreceni országgyűlési képviselőjelöltjével közösen egyeztetett a CATL akkugyár képviselőivel. Kapitány István azt írta a Facebook-oldalán, hogy konstruktív bemutatkozó megbeszélést folytattak, amely fontos lépést jelenthet a további szakmai kapcsolatok erősítésében.
Kapitány István Kármán Andrással közösen szerdán találkozott Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség képviselőjével is, akivel egyeztettek a magyar kereskedelem helyzetéről, valamint „konstruktív megbeszélésen” vettek részt az AmCham képviselőivel. Onnan az Energiaügyi Minisztériumba vezetett az útja a leendő miniszternek.
Időközben fény derült a leendő belügyminiszter, illetve az igazságügyi miniszter személyére is, ezzel pedig teljessé vált a TISZA-kormány névsora.
