BUX 131408.72 -0,28 %
OTP 40780 0,17 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Négy év alatt a magyarok elköltöttek 440 milliárd forintot, de nem kaptak érte semmit

Az esztendő első négy hónapjait nézve 2022-re az élelmiszerboltos költekezés értéke 35 százalékkal, 580 milliárd forinttal nőtt 2019-hez képest. Ebből 440 milliárdot a drágulás húzott a négyéves időszakot együtt mérlegre dobva. Többet is vásároltak már persze a magyarok, sőt, spájzolgathattak is valamennyit. Ezt is üzeni az árstop.

2022. június 3. péntek, 11:23

2019 és 2022 első négy hónapját nézve 580 milliárd forinttal ugrott meg az élelmiszerboltos költekezés. A megvásárolt árumennyiség 8,5 százalékkal bővült. A pénztárakban hagyott összes pénz pedig ennél sokkal többel, 35 százalékkal emelkedett, a különbség a drágulás - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Ez 440 milliárd forintot húzott ki a fogyasztók zsebéből.

A családok az év végi ünnepeket követően érthető, hogy januárban, februárban még kevesebbet költenek az élelmiszeres boltokban, de nyilván ami szükséges, az eljut az asztalig.

A március és az áprilisi hónapokban élénkül az élelmiszerpiac is, hiszen közelegnek a húsvéti ünnepek, így a karácsonyihoz hasonlóra emelkedik a költekezés.

A járványidőszak persze sok mindent felforgatott a boltokban is. 2020 elején felhalmoztak, 2021-ben viszont ezekhez a spájzolós hónapokhoz képest nem nagyon változott az élelmiszerek vásárlása a mennyiséget nézve. 2022-ben viszont azért a március és az április hónapok mennyiségben számolt növekménye már a járvány előtti időszakok közelítő gyarapodást jelzett.

Élelmiszer vásárlások
2019 változás 2020 változás 2021 változás 2022 változás
január 388 3,8 431 4,8 460 -1,6 502 0,1
február 386 4,6 453 10,7 458 -3,6 521 3,4
március 442 -4,7 529 12,7 558 0,7 602 -2,7
április 456 11,1 478 -1,4 508 0,3 628 10,3
január-április 1672 3,7 1891 6,7 1984 -1,0 2253 2,7
Forrás: KSH,  érték: milliárd forint, változás: százalék

A brutális drágulás közepette nyilván volt némi spájzolás is, hiszen félni nem csak a járvány miatt lehet, hanem az árak várható emelkedésétől is. Az árstop is hordoz magában ilyesféle üzenetet, amellett, hogy segítséget kap a család (aminek a számláját a boltos állja), hiszen azt mondja, drágulás nem csak van, hanem lesz is. Így az ünnepekre és az ünnepek utáni napokra is bevásárolhattak a családok.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet