Szombaton a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk, délkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel, majd a délutáni óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon a késő délutáni, esti óráktól több helyen eleredhet az eső, zápor - írja az OMSZ.
A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 12 fok között várható, északon mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.
Vasárnap kora délutánig erősen felhős vagy borult marad az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben többfelé, keleten helyenként eső, záporeső is várható, majd dél felől vékonyodik, nagyobb területen fel is szakadozhat a felhőzet, és szűnik a csapadék.
A keleti, délkeleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között valószínű, sőt az Alföld déli és keleti részén 10, 11 fok is lehet - jósolják a meteorológusok 2021 első hétvégéjére.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt