BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kötelező megszervezni a bölcsődei és óvodai ügyeletet

Csütörtöktől kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en.

2020. április 30. csütörtök, 10:40

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük.

Az intézmények és a szolgáltatók állami támogatást kapnak a veszélyhelyzet idején. A bölcsődei támogatás összegének megállapításakor a veszélyhelyet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul - mondta. Szintén a munkahelyek megtartását segíti, hogy az önkormányzat átirányíthatja a bölcsődei és óvodai dolgozókat másik szolgáltatóhoz.

Az államtitkár közölte, hogy a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 20 hét fölötti és 14 év alatti gyermekeinek. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet