BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre nyugodtabban vehet bort a boltokban

Az utóbbi években érezhetően visszaszorult az Olaszországból érkező hordós borok importja, kevesebb a hamis és a hibás bor is - közölte a Világgazdasággal Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.

2018. október 26. péntek, 08:03

A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint az élelmiszer-biztonsági hatóságnál 2010 óta kiemelt feladat az élelmiszer-hamisítás, ezen belül a borhamisítás elleni fellépés.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai szerint 2011-ben még csaknem 360 ezer, tavaly pedig már csak 106 ezer hektoliter hordós bor érkezett Olaszországból. Bognár Lajos szerint ezeknél a tételeknél korábban nyomon követési, valamint a minőséggel kapcsolatos gondok voltak.

A helyettes államtitkár elmondta, kiemelten azokon a területeken tartanak ellenőrzéseket, amelyeken korábban gyakrabban voltak hamisítások, illetve ahol nagyon nagy gazdasági kárt okozhatna a borpancsolás. Legutóbb például a Tokaj-hegyaljai borvidéken volt egy négynapos ellenőrzés. Ennek során 25 borászati egységből két helyen tapasztaltak súlyosabb adminisztratív hiányosságokat, ez a tíz évvel korábbi vizsgálattal összevetve jobb eredmény - olvasható a Világgazdaságban az MTI tudósítása szerint.

A fotó forrása: Pixabay.

Dzindzisz Sztefan
Dzindzisz Sztefan

Ez is érdekelhet