BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Régen volt ilyen rossz helyzetben a Fidesz

A teljes népességen belül és a biztos pártválasztók között is veszített támogatottságából a Fidesz, bár előnyük a többi párthoz képest továbbra is tetemes – derül ki az Iránytű Intézet által a Magyar Nemzet számára készített felmérésből.

2017. október 17. kedd, 09:07

A kormánypártok az augusztusi 51 százalék után szeptemberben 43 százalékon álltak. Ezzel továbbra is stabilan elsők, hiszen a második Jobbik csak 22 százalékot tudhatott felmutatni. A képzeletbeli dobogóra pedig az MSZP fért fel, mindössze 11 százalékkal - olvasható a felmérésben.

Fontos azonban, hogy a felmérés még akkor készült, amikor Botka László volt a miniszterelnök-jelölt, vagyis a visszalépésének hatásai ezekben az eredményekben még nem érezhetők. (Orbán keresztény értékek mentén erősítené az együttműködést Kurz-cal.)

A parlamentbe a fentieken kívül a DK (8 százalék) és az LMP (7 százalék) jutna be, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyaránt 3 százalékon áll, az Együtt 2 százalékon, míg a Párbeszédre mindössze egy százalék szavazna.

Dzindzisz Sztefan
Dzindzisz Sztefan

Ez is érdekelhet