Az államadósság lejárati szerkezetében a következő három év komoly kihívásokat jelent, összesen közel 8 ezer milliárd forint adósság jár le - derült ki Pleschinger Gyula, az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatójának előadásából a 49. Közgazdász-vándorgyűlésen, Pécsett. A szakember elmondta: az ÁKK igyekszik ezeket részben későbbre tolni, az idén már a 2013-as lejáratok simításán dolgoznak, eddig közel 100 milliárdnyi adósság lejáratát tudták későbbi évekre kitolni.
Az államadósság finanszírozásában az ideálisnak az egynegyed-egyharmados devizaarányt tartja az ÁKK, ám amíg nincs visszafizetve az IMF-EU-hitelcsomag, addig 50 százalékban maximalizálták ezt a súlyt. A 2008-as megugrást követően jelenleg 42 százalék felett áll a deviza súlya, ráadásul az arányokat rossz irányba befolyásolta a nyugdíjportfólió államosítása is, hiszen az ÁKK ennek során forintkötvényeket vont be.
Stabilizálnák a befektetői kört
Pleschinger szerint addig egyértelműen kedvező arra törekedni, hogy az államadósságot elsősorban hazai devizában finanszírozzuk, amíg az adott országban van megfelelő kereslet a belföldi kibocsátásra. A forintban kibocsátott állampapírok harmadát ugyanakkor külföldi befektetők vették meg, ami egyfelől hízelgő, másfelől óriási stabilitási kockázatot jelent, hiszen rossz hírek, piaci hisztéria esetén az invesztorok elsőként ezeket az eszközöktől szabadulnak meg. Ilyen szélsőséges helyzet alakult ki Magyarországon is, aminek következményeként a később az EU/IMF-forrásokra kényszerültünk.
Mindennek fényében logikus, hogy az ÁKK célja a minél kiegyensúlyozottabb befektetői mix: a központ három vevőkörre, a biztosítókra, a külföldiekre és a lakosságra akar nagyobb figyelmet fordítani. (A magán-nyugdíjpénztárak mára kiestek, de ezek a kétezres évek elejétől kezdve már nem is voltak meghatározó szereplők, miután kiharcolták, hogy az állampapírok mellett más eszközökbe is fektethessenek. Ezek után inkább eladtak, mintsem vásároltak volna, ráadásul az eredeti cél, azaz a BÉT forgalmának élénkítése helyett külföldi részvényekbe, ETF-ekbe fektettek, és csak kisebb részben magyar részvényekbe, befektetési jegyekbe.)
A biztosítók esetében a kapcsolt termékekhez fejlesztenének jól illeszkedő konstrukciókat, míg a lakosságot aktív marketingkampánnyal és fokozottabb postai jelenléttel és hírveréssel csábítanák állampapír-vásárlásra.
Erre szükség is van, hiszen - ahogyan Pleschinger fogalmazott - \"kicsit katasztrofális, hogy tíz év alatt tíz százalékkal csökkent a közvetlen lakossági állampapír-vásárlás\", az idei első félévben mintegy 800 milliárd forinttal növekvő lakossági megtakarításból pedig csak 20 milliárd ment állampapírba (200 milliárd hiteltörlesztésre, a többi jobbára banki konstrukciókba).
Ami a külföldi befektetőket illeti, a cél az invesztori kör stabilizálása, amit nagy állami alapok meggyőzésével kívánnak elérni. Eddig Szaúd-Arábiában, Oroszországban, Kínában és Norvégiában igyekeztek meggyőzni az alapok döntéshozóit arról, hogy forint állampapírba fektessenek, a következő célország pedig Kazahsztán lesz.
Tanulságok Közép-Ázsiából
Fontos, Magyarországra értelmezhető tanulságokat vont le a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok államadósság-kezelési gyakorlatából Riecke Werner, IMF-szakértő, az MNB volt alelnöke.
Ezeket négy pontban foglalta össze:
- Rövid távon a fogyasztást tekintjük a gazdasági növekedést segítő tényezőnek, holott hosszútávon a megtakarítási ráta emelkedése fogja csökkenteni az ország sebezhetőségét.
- Vissza kell térni egy egészségesebb forint/deviza finanszírozási arányhoz.
- Tartósan alacsony inflációval biztosítható az alacsonyabb kamatkülönbözet.
- Tartózkodni kell attól, hogy a finanszírozásban bilaterális megállapodások váltsák fel a piacokhoz való hozzáférést.
Riecke elmondta: a kedvezményes finanszírozás egyik csapdája, hogy az alacsony kamat túlzott hitelfelvételre csábít, a másik pedig az, hogy a belőlük megvalósított beruházások esetében megelégszenek csekély megtérüléssel is, ami nem segíti éppen az adott ország versenyképességét.
